Bejelentés


TÁLLYA & Serfőző László (SfL) Vajon hová tűnik az a szó, amit kiradírozunk...?


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.










Tállya - Európa mértani középpontja

(Ahogy történt)

Az állítás nem légből kapott és nem általam kitalált, községet a figyelem központjába állító „duma.” A történet a következő: 1995-ben Tállyára keveredett az MTV egyik műsorának, a „Hazanéző”-nek a stábja, Feledy Péter vezetése mellett. A nyári és a szüreti időszakban forgattak egy-egy hetet a településen, amiből végül megszületett a film, ötven perces időtartamban, novemberben ezt le is adták a televízióban. A forgatás alatt én kísértem a stábot a helyszínekre egyfajta idegenvezetőként, jó kapcsolat alakult ki a tévésekkel. Talán ennek köszönhető, hogy a következő év elején meghívás érkezett az önkormányzathoz, Pekó József polgármesterrel utaztunk Budapestre, a Vajdahunyad-várba.

Mint kiderült, létezik egy csoportosulás Nagyváthy János Gazdaképző Egyesület címszó alatt, tagjait mezőgazdászok, jogászok, mérnökök és még a jó ég tudja, kik képezik. Vezetője az a Bálint György (Bálint gazda), akit a nagyközönség ugyancsak az MTV1 „Ablak” című műsorából ismerhet (később maga is ellátogatott Tállyára). Az egyesület – többek között – a régiók mezőgazdasági problémáival is foglalkozik, meghívásunk idején Tokaj-hegyalja nyűgjeire kerestek orvosságot. A Feledy Péterék által Tállyáról forgatott kópia - egyrészt mint vitaindító, másrészt mint Tokaj-hegyalját (is) bemutató film – vetítésre került ezen az estén, ebből az apropóból kaptuk a meghívást.

Nos, amikor a tanácskozás befejeződött, és sor került a kötetlen beszélgetésekre, hozzám lépett egy úriember – Dr.Tunyogi András, az akkori Földművelésügyi Minisztérium Pest Megyei Földművelésügyi Hivatalának a főosztályvezetője – és megkérdezte, tudom-e, hogy Tállya, Európa geometriai középpontja? Honnan tudtam volna? Tunyogi úr elmondta, hogy hivatalának egy csoportja, csupán a kíváncsiságtól hajszolva, földrajzi méréseket végzett ez ügyben, és arra a megállapításra jutottak, hogy a geometriai középpont térségünkre esik. A mérési eredményeket elküldték a Magyar Tudományos Akadémia földrajzzal foglalkozó tudorainak, valamint a Honvédelmi Minisztérium térképészeinek, akik ellenőrizték és visszaigazolták a mérés pontosságát. A főosztályvezető megpróbálta ecsetelni a mértani középpont fontosságát, ami elsősorban az idegenforgalomban hozhat fellendülést. Ugyanakkor bevallotta, hogy itt nem egy tűhegynyi pontról van szó, a középpontot a Bodrog-Tisza találkozásától a Hernád folyóig, egy harminc kilométer magas, nyújtott ellipszisben, bárhol, tehát Tállyán is be lehet jelölni. A mérést 1992-ben végezték el, akkor felkínálták a lehetőséget Tokajnak. Az ottani vezetőség kijelölte mértani középpontnak a tokaji Kopasz-hegyet és várták a galambot, hátha arrafelé téved röppályáján – megsülve. A tokajiak nem léptek, a pestiek pedig miért léptek volna?

Nekem tetszett az ötlet, a kérdést felvetettem már ott, a helyszínen Pekó József polgármesternek, aki szintén látott fantáziát a dologban, de nagyon óvatosan kezelte. Abban egyetértettünk, ha össze is jönne valami, ezt az ellipszis dolgot nem kell feltétlenül nagydobra verni, mert félő, hogy valamelyik huncut település vezérkara „lenyúlja” előlünk a lehetőséget. (Manapság ettől nem kell tartanunk.) Másnap, immár Tállyáról, elszórtam a média felé a „nagy felfedezést” – ekkoriban voltak már jól kialakított kapcsolatok e területen – és lassan kezdtük beépíteni a köztudatba.

Azt mondanom sem kell, hogy - egy idő után - magamra maradtam, a képviselő-testület (aláhúzandó - nem a polgármester!) úgy volt vele, ha bejön, együtt verjük a mellünket, ha nem, lesz kire mutogatni. Vagyis a többség megmosolygott, és valljuk be, első hallásra tényleg bizarrnak tűnt a gondolat. Soha nem felejtem el, nem sokkal a budapesti meghívásunk után indult be a Magyar Televízió volt elnökének, Hankiss Elemérnek egy kezdeményezése „Találjuk ki Magyarországot!” címmel. Propaganda felsőfokon. Az első ülésre meghívást kaptam azzal a kéréssel, hogy tartsak előadást Tállya múltjáról és jelenéről úgy, hogy a község, mint Európa mértani közepe szerepel az eseményen. Vajon honnan tudott e témáról Hankiss Elemér?! A meghívottak között ült Soross György, a magyar származású amerikai tőzsdecápa is, amivel csak azt akarom érzékeltetni, hogy nem kis kaliberű fazonok vettek részt a rendezvényen.

Miért volt ez fontos? Azért, mert jelen voltak azok az országos, elektronikus és nyomtatott médiák is, amelyekkel addig semmiféle kapcsolatunk nem volt. Ölünkben a lehetőség. A kiaknázás azonban még mindig gyerekcipőben járt, bár azt is meg kell említeni, hogy Tállyával, mint középponttal, már a Parlamentben is foglakoztak akkor, nevezetesen Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter jóvoltából. Mégis, miért ment ilyen nehezen a dolog, teheti fel a kérdést bárki – jogosan. A választ illetően csak tippelni tudok. Hazánk felvételét kéri az Európa Unióba. Milyen visszhangot váltott volna ki, ha egyszer csak bejelentjük hogy Európa közepe Magyarországon van? Blőd a helyzet, nem?

Tucatnyi év telt el, ma már – legalábbis térségi szinten – senkit nem lep meg, ha Tállyát Európa mértani közepeként emlegetik. Sőt! Sokan azon csodálkoznak, ha valaki ezt nem tudja… A kulturális –és egyéb rendezvényeket manapság így hirdetik - egy ideje - hogy XY esemény Európa közepén. Egy lélegzetvételnyi időre azonban kanyarodjunk még vissza az ezredfordulóhoz.

Tudni kell, hogy nyaranta Tállyán dolgoznak a fővárosi központú Közép-európai Művésztelep és Szabadiskola professzionális alkotói. 2000-ben - négyévnyi kínlódás és szapulás után - végre úgy döntöttek a helyi honatyák, hogy kézzelfoghatóan is láthatóvá teszik a geometriai középpontot. A művésztelep egyik vendége, Volodimir Scsur ukrajnai szobrászművész kapta a feladatot, aki hatalmas, talapzattal együtt mintegy nyolc méter magas Főnix imitációt álmodott a község centrumába. Sokan még akkor is a fejüket csóválták... 

...soha nem felejtem el, a szobor beemelésekor a közmunkások vezetője megjegyezte nekem, hogy nem semmi pasi vagyok, szobrot állítanak a hülyeségemnek… hm!


Képgaléria










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!